Még utasok nélkül repült a Volocopter, a levegő Mercédesze Stuttgartban

Hétvégén a Mercédesz múzeum légterében több mint 10 ezer helyszíni érdeklődő előtt mutatták be először Európában a Volocopter pilóta nélküli, helyből felszálló és elektromos hajtású kétszemélyes légi taxit.

A Volocopter már régóta Daimler, vagyis Mercedes leányvállalat. Én már előjöttem volna legalább a kommunikációban a Volocopter a levegő Mercedesze megjelöléssel. Viszont telitalálat volt a helyszín választás. Hol másutt mutatkozhattak volna be Európában, mint itt, a Mercedes városában és fellegvárában, de lehetett volna nagyobb bátorsággal.

volocopter utasok nélkül

Az bizonyos fokig érthető, hogy a múzeum elől és ablakából remekül látható focistadion egyik gyakorló pályája volt a starthely. Kísérleti repülés közönség felett kockázatos és szabályellenes. De hol voltak az utasok?

volocopter utasok nélkül

A Volocopter eddig több mint ezer kísérleti repülést hajtott végre. Szombaton délután látni a videón szellő sem rebbent, olyanok voltak a körülmények, mint amikor az első utas repült a Volocopterrel. Az a következő videón láthatóan egy csarnokban történt, az utas nem akárki volt, hanem az Intel világcég akkori vezére. Ha ő két évvel ezelőtt biztonságosnak tartotta a pilóta nélküli légi járművet, akkor az ennyi kísérlet után még biztonságosabb.

De lehetett volna legalább ekkora ünneplő tömeg előtt úgy is repülni, hogy egy vagy két bábut, akár emberszabású robotot raknak az ülésekbe. A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos a Blue Origin rakétáját is így küldte az űr aljára, így ünnepelte a 100 kilométer magasság elérését.

volocopter utasok nélkül

Ami késik, nem múlik, mert a Volocopter nagy sebességgel halad előre. Nemrég újabb 50 millió euró tőkebevonás jött a Geely-től, egy nagy kínai autócégtől. Másrészt Fraporttal való együttműködés mellett Helsinkiben már gyakorolják a közös repülőtéri légtér használatot a többi hagyományos géppel, kép róla. Hiszen az egyik tervezett első felhasználás a légi taxizás lesz a reptérről a belvárosi szállodáig.

Egy hónapon belül újabb világpremier, ezúttal Szingapúrban. A közönség láthatja, hogyan működik egy Voloport, vagyis utas állomás. Utóbbit a Skyport nevű helyi céggel kooperációban fejlesztik. A videóm készítésének idején még csak modellek voltak róla.

volocopter utasok nélkül

Végül egy személyes mozzanat. Engem is meghívtak az eseményre, azzal a feltétellel, ha nem lesz ilyen pazar gyönyörű idő, akkor elmarad a repülés. Emiatt a kockázat miatt maradtam itthon, amit így utólag nagyon bánok. Viszont Stuttgart csodás város, 10 éve jártam a Mercedes Múzeumban, videóm róla. Tavasszal meg a szökőkutak zenéje ihletett egy újabb videóra.

Forrás: Volocopter GmbH

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük