Wizz Air repül Tiranába?

Hamarosan közvetlen légi járat indul Albánia fővárosa, Tirana és Budapest között, az erről szóló megállapodást néhány hónapon belül aláírhatják a partnerek – mondta a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, Magyar Levente. Ezzel a mostani mintegy félnapos fárasztó út helyett 45-50 perces közvetlen repülőjárattal lehet majd közlekedni a két főváros között.

alban2

Az államtitkár a magyar-albán gazdasági vegyes bizottság másik társelnökével, Adela Karapici albán gazdaságfejlesztési miniszter-helyettessel folytatott mai budapesti megbeszélései után nyilatkozott erről az MTI-nek.

Végül Tirana-i járat kapcsán az együttműködési területek között kiemelte a turizmust, ahol nagy fejlődésen ment keresztül Albánia az utóbbi években, megemlítve a több száz kilométeres tengerparti szakaszon végzett fejlesztéseket. Elmondta, a közeljövőben a legmagasabb szinteken fognak tárgyalásokat folytatni, hogy akár 10 milliárdos nagyságrendben valósulhassanak meg újabb fejlesztések magyar részvétellel.

alban3
Képek az albán rivieráról

Az útvonal része a magyar kormány által kiirt öt balkáni városba szóló járatüzemeltetési pályázatnak, ahol érvényes pályázatot egyedül a Wizz Air adott be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »