Elektromos hajtású kötelék repülése a Zeppelin hangárnál Friedrichshafenben

Ma délben a világon először elektromos hajtású kötelék repült közönség előtt. Először a magyar Magnus eFusion szállt fel, majd követte a német EXTRA 330LE és összeálltak kötelékbe. Riportunk Friedrichshafenből.

Mikor reggel itt a bodeni tó partján kinéztem az ablakon, el voltam keseredve. Fekete felhők uralták az eget, szemerkélt az eső. Dr. Balázs Gergely György, az ő csapata építette a magyar gép elektromos hajtásrendszerét, a múlt héten az interjú készítésekor még Pesten azt mondta, hogy esőben nem repülnek bemutatót.

Hirdetés

Aztán kegyesek lettek az istenek, mert délre kisütött a nap, mikor a népes sajtóhad kivonult a Zeppelin hangár elé az Aero Friedrichshafen 2017 rendezvény nulladik napján. A repülés előtt nem engedtek bennünket közel a gépekhez, amelyeken az utolsó felszállás előtti igazításokat végezték. Addig szórakoztatott bennünket a túl oldalon a Zeppelin léghajó, amely szintén felszálláshoz készülődött.

Először a magyar gépet láttuk gurulni a pálya felé, megvárta, míg felszállt egy menetrend szerinti járat sugárhajtású gépe, majd nekilendült a Magnus eFusion, a fák mögött már szépen emelkedett. Tett egy iskolakört a fejünk felett, miközben az EXTRA is felszállt.

Nemsokára a hangár fölött már megjelent az elektromos hajtású kötelék. A vezérgép a magyar eFusion, a kísérő jobbról pedig az EXTRA. Szépen tartották az alakzatot, amikor a kamerák tömege felett csendesen átrepültek. Ezzel Siemens elektromos hajtásrendszerekkel új korszakot nyitottak a repülésben.

A szétválás után az EXTRA még műrepült egyet, majd ő is leszállt. Fotózás, interjúk, a sajtóhad a gépek közé szabadult. A nyitókép a földön is jól hangsúlyozta a köteléket és az e-hajtóműveket, szinte csatárláncban álltak a két gép között a pilóták meg egy az Aero által biztosított pilótalánynak öltözött hölgy. A háttérben az emblematikus Zeppelin hangár, a zenéről pedig akkor éppen felszálló mai Zeppelin léghajó gondoskodott.

Én is kérdeztem a videómra – ami majd a hétvégén, már otthon szerkesztve lesz látható – a berepülő pilótánktól, Fábián Gábortól, aki a kötelékre volt a legbüszkébb.

A Magnus repülőgépgyár szakembereivel beszélgetve megtudtam, hogy az eFusion kamionban érkezett Kecskemétről Friedrichshafenbe. Csak rákérdeztem, hogy a gép képes lett volna iderepülni? Hogyne, kaptam a választ, a négy és fél órás repülési idejű utat 8-10 leszállással már megtehette volna, hiszen a félórás üzemidő már mindennapos nála.

Fotók: Repülni JÓ Friedrichshafenből

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »