Hidroplánon utazott India miniszterelnöke, Narendra Modi, méghozzá életében először

Decemberben hidroplánon utazott India miniszterelnöke, Narendra Modi, először életében. A személyes élmény alapján nyilatkozatot tett, hogy meg kell nyitni a turizmus előtt a vízi utakat is, megfogalmazását később majd szó szerint idézem.

Hirdetés

Bejárta a világot a hír, hogy a világ egyik legnagyobb népességű országának miniszterelnöke életében először hidroplánon utazott. Narendra Modi Youtube Csatornáján vágatlanul látható a kikötőbe való érkezés, a beszállás, vízi taxizás és a felszállás, akit csak az utóbbi érdekel, az tekerjen előre 16 percig.

A miniszterelnök nem ülhet fel egyszerűen egy hidroplánra, ezért pár nappal korábban a közlekedési miniszter már utasként tesztelte a vízre szálló repülőgépet Mumbai-ban.

Hidroplánon utazott

A miniszterelnöki programhoz Ahmedabad városában építették meg az ideiglenes hidroplán kikötőt műanyag panelekből a várost átszelő folyóparton két híd között, amely a felszállópályát határolta. Kikerestem a Google térképen a hidakat, nagyságrendileg 1000 méter köztük a távolság.

Hidroplánon utazott

A különjárat hidroplánja egy modern úszótalpas repülőgép, amely éppen a világot járja, egy hónappal ezelőtt, októberben Korfun tartott bemutatót más pilótával. Akkor bemutattam részletesen a hidroplánt, most inkább a kapitánnyal foglalkoznék.

Nem akárkire bízták a miniszterelnök utazását. A képen jobbról a kanadai John Stanley Goulet kapitány, aki közel negyven éves repülési tapasztalattal jelenleg tanácsadó cégével több helyen segíti elő a hidroplánrepülés elindulását a világon. Lehet, hogy Indiába is hívják majd, ahol eddig csak néhány kísérlet volt a hidroplán repülés elterjesztésére, ami mára megfeneklett. Köztük kettőről írtam is. Egyiknél a halászok féltették a munkájukat a hidroplántól, de egy másik kezdeményezés, a Mehair hidroplánja sem repül már.

A miniszterelnök a folyóról a hidroplánnal felszállva a 180 kilométerre levő uticélját 35 perc alatt elérte, ahol egy víztározóban landolt és a képen látható ideiglenes kikötőben szállt partra. Meglátogatott egy templomot majd visszatért Ahmedabad városába, szintén ezzel a hidroplánnal.

Hidroplánon utazott

A hidroplán repülésről Narendra Modi két Twitter bejegyzést közölt, a másodikat itt láthatják.

Mindez magyarul:

Korábban ma vízről felszállva és oda leszállva hidroplánon utaztam Ahmedabad városának Sabarmanti nevű folyójáról a Dharoi gátig, ami egyedülálló élmény volt. Ez megerősíti elszántságunkat abban, hogy India fejlődése érdekében a vízi utakat kihasználjuk.

Kíváncsian várom, hogy a politikai szándék alapján mikor írhatok majd új hidroplán járatokról Indiában. Kicsit szkeptikus vagyok a korábbi próbálkozások miatt. Másrészt pár éve a korábbi horvát miniszterelnök is életében először utazott hidroplánon azért, hogy a hajóval több mint két órára levő szigetet 13 perc alatt elérje vele a saját repülőgépe mellől. Utódja ma már ezt nem tehetné meg, sajnos.

1 hozzászólás a “Hidroplánon utazott India miniszterelnöke, Narendra Modi, méghozzá életében először” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »