Lufthansa Csoport 130 millió utast és új rekordot ért el 2017 évben

A Lufthansa Csoport az utasszállítás területén hálózati légitársaságokból és közvetlen – csak A-ból B-be repülő légitársaságokból áll. Elsősorban az utóbbiakkal vették fel a versenyt a diszkont légitársaságokkal.

Hirdetés

A három hálózati légitársaság a Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines, melyek az elmúlt évben összesen 97,4 millió utast szállítottak, ami 6,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az év során a hálózati légitársaságok kapacitás-kihasználtsága 2,1 százalékkal, 81,1 százalékra nőtt.

Minden, ami Lufthansa a Repülni JÓ oldalon

A Csoport zászlós hajója a Lufthansa German Airlines, 2017-ben 66,2 millió utast szállított, 6,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitáskihasználtság 81,6 százalékos szintje pedig 2,5 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket.

A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – a Eurowings (beleértve a Germanwings-t is) és a Brussels Airlines, 2017-ben összesen 32,6 millió utast szállítottak, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kapacitás-kihasználtság pedig 2016-hoz képest 0,3 százalékkal, 79,9 százalékra nőtt.

Minden ami Lufthansa a Youtube Csatornánkon

Ne csak a számokban nézzük az évet, a Lufthansa tavaly egyetlenként Európában 5 csillagos légitársaság lett. Tavaly óta repülnek a légitársaság kötelékében Airbus A350 álomgépek, amelyet a Lufthansa Budapestre is elhozott.

Az Air Berlin egy részének felvásárlásával és az Eurowing közvetlen légitársaságba integrálásával a Csoport jelentősen növelte kapacitását a diszkont piaci szegmensben is.

Lufthansa Csoport 130

A Lufthansa idén lesz 80 éves, a képen a formaruhák változása 1938-tól, középen a kék és a sárga kosztümben álló hölgyekkel élőben is találkoztunk a Lufthansa A350 budapesti ünnepi járatán. Az évforduló tiszteletére tettük be az ősszel német múzeumokban filmezett korábbi járatokat, amihez csatlakozik a 2016-ban kivezetett Boeing B737 utolsó ünnepi repülésének videója is.

Forrás: Lufthansa AG. A címképen az egykori legkisebb Junkers Ju-52 old timer repülőgép és a mai legnagyobb repülőgép, a Fehér Bálnának is becézett Airbus A380

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »