SpaceX űrhajósai négy hónapot dolgoznak a Nemzetközi Űrállomáson

Crew Dragon űrhajó két asztronautája, Robert Behnken és Douglas Hurley a NASA szerint várhatóan négy hónapon keresztül dolgozik majd a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) csatlakozva a már ott lévő három másik űrhajóshoz, az amerikai Chris Cassidyhez, valamint Anatolij Ivanisin és Ivan Vagner orosz űrpilótákhoz. Cassidyék kis ünnepséggel köszöntötték az újonnan érkezetteket.

„Igazi megtiszteltetés, hogy részese lehetek annak a kilenc éve tartó erőfeszítésnek, hogy amerikai űrhajó kapcsolódhasson a Nemzetközi Űrállomáshoz” – fogalmazott a megérkezés után Hurley, s egyben gratulált az Elon Musk tulajdonában lévő magánvállalat, a SpaceX munkatársainak is az eddigi munkájukhoz.

Behnken és Hurley bejelentette az amerikai űrközpontnak, hogy Endeavournak (Törekvés) nevezte el az űrhajót. „Volt néhány oka, hogy ezt a nevet választottuk: az egyik éppen az, hogy a NASA, a SpaceX és az Egyesült Államok 2011 óta, a Shuttle program óta tartó hihetetlen törekvéséről van szó” – mondta Hurley. Másik okként személyes emléket jelölt meg. Mind ő, mind Behnken ugyanis az első űrrepülését az Endeavour űrsiklón tette meg.

Az Endeavour az ötödik és egyben az utolsó amerikai űrrepülőgép volt, amelyet a Challenger űrrepülőgép helyettesítésére építettek meg a Challenger-katasztrófa után. Utolsó útjáról az Endeavour 2011 júniusában tért vissza.

Szintén űrhajós feleségek a Dragon sikerének hátterében

A Crew Dragont helyi idő szerint szombat délután bocsátották fel a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Az Egyesült Államokban történelminek minősítették a felbocsátást, ugyanis kilenc év után először indultak az Egyesült Államokból asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra.

Az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) ezúttal nem önerőből, hanem Elon Musk milliárdos SpaceX nevű magánvállalatával együttműködve bocsátotta fel az űrhajót. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indított űrexpedíciót.

9 év után újra amerikai földről tudtak amerikai űrhajósókat fellőni, ezért a jeles eseményen jelen volt Donald Trump amerikai elnök, Mike Pence alelnök. Jim Briedenstine NASA fönök a címképen éppen szelfizik és Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója pedig 18 év alatt a semmiből emberes űrhajót épített magáncégként elsőként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »