Utolsó VB beszámoló Kóré Zoltántól

Véget ért a 34. Vitorlázórepülő Világbajnokság Benallában, megjött az utolsó VB beszámoló Kóré Zoltántól.

Az előző írásom után még kettő versenyszámot repültünk, szintén az Ausztráliában megszokott időjárásnál jóval gyengébb és nehezebb körülmények között. Az utolsó előtti versenyszámban még egy helyezést feljebb tudtam lépni a 7.helyig.

Sajnos azonban az utolsó nap – bár a távon végig az élmezőnyben tudtam haladni – a végsiklás előtti emelésbe viszonylag alacsonyan értem oda. Ezért nekem és még 2-3 gépnek nem volt meg az az kis emelés, ami a 100-200 méterrel fölöttünk lévő gépeknek még elég volt ahhoz, hogy kellő magasságot nyerjenek a hazaéréshez, így 14 kilométerre a repülőtértől terepre szálltam.

Ezzel visszaestem az összesítettben a 15. helyre, ami a végeredmény is lett számomra. Előző beszámolómban említettem, hogy ezzel az eredménnyel elégedett lettem volna a verseny előtt. Mivel a verseny egésze alatt láttam, hogy ennél azért előrébb is tudok végezni, ezért egy kicsit csalódott vagyok. Nekem ez volt az első felnőtt CAT 1-es nemzetközi versenyem, sok tapasztalatot szereztem és sokat tanultam. Remélhetőleg a következő még jobban sikerül.

A magyar csapat összességében nagyon jól szerepelt. A kisegítők óriási munkát végeztek, reggel 6-7 óra körül már a gépeket készítették fel az aznapi feladatra és sokszor este 9 óra körül érkeztek be a szállásunkra. Ezzel hatalmas terhet vettek le a versenyzők válláról. Nyugodtan tudtunk pihenni, mert tudtuk hogy minden rendben lesz a felszállásra.

Hirdetés

Külön köszönet Cziráky Gergőnek, aki az én kisegítőm volt. Ő már a verseny előtt intézte a gépem felkészítését és a konténerbe rakodását. Mivel külföldön dolgozom és keveset vagyok otthon, nélküle valószínűleg nem sikerült volna megfelelő állapotban kiszállítani a gépemet Ausztráliába.

Összefoglalva a versenyt, nehéz időjárási körülmények között, erős mezőnyben nagy küzdelem volt az utóbbi két hét. Nem bántam meg, hogy kimentem, sok élménnyel lettem gazdagabb.

Még több a VB-ről

Magyarok végeredménye

Szabó Péter 5. helyezés az Open kategóriában 35 versenyző közül.
Gulyás György 7. helyezés az Open kategóriában 35 versenyző közül.
Kóré Zoltán 15. helyezés a 15 méteres kategóriában 37 versenyző közül.
Hársfalvi Péter 40. helyezés a 18 méteres kategóriában 43 versenyző közül.

A VB hivatalos oldalán a további részletek, hozzá a Magyar Vitorlázórepülő Válogatott hivatalos Facebook oldala.

Korábbi anyagok:
Felénél első tízben vagyok
Kóré Zoltán VB tudósítása: érkezés és edzésnapok
Kóré Zoltán a szegedi vitorlázórepülő bajnokságról
Kóré Zoltán a vitorlázórepülés fortélyairól

Köszönjük Kóré Zoltánnak a beszámolókat és gratulálunk a magyar versenyzők szép eredményéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »