Budapest Airport 2018: több mint egymillió plusz nyári ülőhellyel célozzák meg az évi 15 millió utast

Budapest Airport 2018 évre már bejelentett új járatai mellett további, főként ázsiai desztinációkról tárgyalnak a repülőtér járatfejlesztési és kereskedelmi szakemberei.

Hirdetés

A 2017 évi rekordok után 2018 nyarán egymilliónál is több ülőhelyet kínálnak a légitársaságok a Budapestről induló járatokon, mint a tavalyi év azonos időszakában. A Wizz Air három, a Ryanair kettő új desztinációt jelentett be a nyári szezon közeledtével, és tavasszal indulnak az Észak-Amerikába közlekedő járatok a LOT lengyel légitársaság és az American Airlines színeiben is. Továbbá járatsűrítések is növelik az utazási kínálatot.

Ez idáig a repülőtér legnagyobb forgalmat adó légitársasága, a Wizz Air árult el legtöbbet 2018-as terveiről: a légitársaság márciusban a norvégiai Stavanger városába heti két, Athénba heti négy járatot indít. Ugyancsak újdonság a Wizz Air palettáján a májustól elérhető Budapest-Bázel útvonal – a francia-német-svájci hármas határon fekvő nagyvárosba heti ötször lehet eljutni a légitársasággal. A Ryanair ugyancsak kettő várhatóan igen népszerű üdülővárost vesz fel budapesti menetrendjébe: március végétől ismét heti három alkalommal repíti az utasokat a ciprusi Paphosba és a spanyol baszkföldi tengerparti városba, Santanderbe, szintén hetente háromszor.

A LOT bázist is nyit Budapesten a Dreamlinernek

Május elején az új transzatlanti úticéloké a főszerep: A LOT május 3-án indítja New York JFK repülőtérre közlekedő járatát, amely heti négyszer szállít utasokat, 5-én pedig a heti két, Budapest-Chicago járatot üdvözölhetjük a LOT-nak köszönhetően. Ugyanezen a napon repül 2018-ban először az American Airlines napi rendszerességgel közlekedő philadelphiai járata, amely a nyári időszakban szolgálja ki az utasok igényeit.

Szintén fontos bejelentést tett a Qatar Airways: 2018 nyarától naponta két, nagyobb befogadóképességű Airbus A321 típusú géppel teljesíti a Qatar-Budapest távot, augusztus 1-jétől pedig ezek közül az egyik gépet egy jóval nagyobb típusra, a képen látható Airbus A330-asra cseréli.

Budapest Airport 2018

Bőven találunk példát idén arra is, hogy egy-egy légitársaság a már meglévő úti célokra közlekedő járatai számát vagy a gépek kapacitását növeli. A Lufthansa napi 5-ről 6-ra növeli a Frankfurtba közlekedő járatai számát, ami a nyári időszakot tekintve nem kevesebb, mint ötvenháromezer új ülőhelyet jelent. Napi járatait sűríti a lengyel LOT (Varsóba napi négy helyett öt járattal), a Finnair (napi 2 helyett 3 járattal Helsinkibe), és az Aeroflot is. Utóbbival napi három alkalommal lehet eljutni az orosz fővárosba.

Szemben a tavaly nyári napi két járattal, a Turkish Airlines idén napi három repülőgépet indít Isztambulba a nyári időszakban. A 2017 októbere óta Budapestre állandó járatokat üzemelő spanyol légitársaság, az Iberia 2018-ban is szállít utasokat Madridba, kiegészítve ezzel a magyar és a spanyol főváros közötti utazások lehetőségét. A brit Flybe pedig heti kettő helyett három gépet közlekedtet London Southend repülőtérre.

Mindez azt jelenti, hogy csak a nyári szezonban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről közlekedő járatokon

egymillióval több ülés válik elérhetővé

az utasok számára, mint 2017 azonos időszakában.

Képünkön Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója, aki további ígéretes ulticélokról szóló tárgyalásokat említ:

Budapest Airport 2018

Az új piacok megnyitását célzó erőfeszítéseinknek köszönhetően új légitársaságokat hozunk Budapestre 2018-ban is. Idén nyáron négy transzatlanti járat is közlekedik a budapesti repülőtérről, így a figyelmünket ismét az ázsiai desztinációkra fordíthatjuk, hogy újabb kínai, dél-koreai, thaiföldi, japán nagyvárosba, illetve Szingapúrba is indulhasson közvetlen járat. Az új járatok bevezetésének előkészítése mindig hosszú időt vesz igénybe, de bízunk benne, hogy a magyar piac meglévő lehetőségeit kihasználva hamarosan további új járatokat jelenthetünk be.

Forrás: Budapest Airport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »