Kátyúzás Ferihegyen, javitják az Egyes futópályát

Kátyúzás Ferihegyen, ki gondolta volna, hogy nemcsak az utakat, hanem a reptéri betont is kátyúzzák. Képes helyzetjelentés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A Budapest Airport szakemberei a kevésbé forgalmas nappali és éjszakai órákat is kihasználják ahhoz, hogy még az erős téli fagyok előtt kijavítsák a futópályák betonjának apró repedéseit, a betonlapok közötti ún. fugákat kicseréljék.

Erre elsősorban a repülés biztonságának fenntartása miatt van szükség, hiszen az apró betontörmeléket beszippanthatná egy-egy repülőgép hajtóműve, ami akár súlyos károkat is okozhatna. Éppen emiatt kell a téli fagyok beállta előtt ismét ping-pong asztal simaságúvá változtatni a repülőtéri betont.

Hirdetés

Ezekben a napokban a régi, 3 kilométeres hosszúságú Egyes futópályán dolgoznak. Ahol csak lehet, kétkomponensű, szuper kemény felületet adó műgyantával végzik, amely megfelelő időjárás esetén akár 3 óra alatt megköt és a betont ismét használhatják a repülőgépek. Míg a hagyományos beton teljes kötéséhez nem kevesebb, mint 28 napra van szükség, addig a műgyanta használatával rövid idő alatt visszaadható a forgalomnak a betonpálya.

A budapesti repülőtérnek két, egymással párhuzamos, egymástól 1,6 kilométeres távolságban fekvő futópályája van. A régi Egyes 3 km, az újabb Kettes 3,7 km hosszú, a lenti képen látható az elhelyezkedésük is. Szerencsére mind a két beton futópálya szerkezete rendkívül szilárd, jó minőségű, így minden jel szerint még legalább tíz évig nem kell rajta nagyobb javítást végezni, alkalmas minden létező polgári és katonai repülőgép fogadására.

A repülőtéri szakemberek most elsősorban az ún. „touchdown zone-t”, azaz a pálya két végétől számított kb. 800 méter hosszú leszállósávot javítják ki. Ott dolgoznak, ahol az akár több száz tonnás repülőgépek kb. 250 km/h sebességgel földet érnek.

A képtárban néhány Repülni JÓ saját kép budapesti landolásokról a pálya mellől vagy a pilótafülkéből, vagy a gépről. A képek nagyítva szöveggel és linkekkel lapozhatóak.

A Budapest Airport közleménye: Az 1-es futópálya zárása esetén a 2-es pályán zajló repülőforgalom a megszokottól eltérő módon érinti a közeli Rákoshegy lakosságát. Éppen ezért a javítási munkálatok miatt szükséges pályazárásokról a Budapest Airport a XVII. kerületi média segítségével folyamatosan tájékoztatta az érintett lakosságot, valamint előzetesen személyesen egyeztetett az önkormányzat és a helyi lakosság képviselőivel.


A bordó az 1-es, a szürke a 2-es pálya

A Budapest Airport mindent megtett azért, hogy a munkálatok ütemezésével a lakosság zajterhelése a lehető legkisebb mértékű legyen. Így az 1-es futópályán a hétvégéken és ünnepnapokon nem folyik munkavégzés, valamint munkanapokon is hetente legfeljebb négy, de többnyire csak három alkalommal zárják le a futópályát, általában 8.30 és 19.30 óra között.

(Kátyúzási fotók: Budapest Airport)

Cikk megosztása:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük