Cseh Martin Sonka szenzációs idővel nyerte a Red Bull Air Race budapesti kvalifikációját

Több mint 45.000 szurkoló látogatott ki szombaton a Duna-partra, hogy megnézhesse, amint a világ legjobb pilótái elszáguldanak a Lánchíd alatt és a Parlament előtt. A Red Bull Air Race budapesti futamának időmérő edzésén a cseh Martin Šonka bizonyult a leggyorsabbnak, aki 57.600 másodperces idejével megdöntötte a pályacsúcsot is.

Hirdetés

Martin Šonkától minimálisan maradt le a tavalyi világbajnok, a japán Josihide Muroya – belső képen -, aki 57.632 másodperccel végzett, míg a cseh Petr Kopfstein lett a harmadik 57.872 másodperccel.

Budapest a 2018-as világbajnokság negyedik állomása, egyben a szezon felezőpontja, amelyre a nyitóképen látható Martin Šonka és csapata hengercserével készült. Bár érzékelték a gép teljesítményének javulását, a cseh pilóta nem bízta el magát. „Elfogadhatónak érezzük a mai eredményt. Jó kezdés a vasárnapi versenyhez, de a legkisebb hiba elég ahhoz, hogy kiessünk.” – fogalmazott. „Még ellenőrizni szeretném a mai adatokat, mert tapasztaltam néhány apróságot, amit remélem, hogy tovább tudunk fejleszteni. Ugyan magabiztosak vagyunk, fontos, hogy ne veszítsük el a fókuszt, de nagyon sok energiát ad az is, hogy ennyi rajongó a helyszínen van.”

Cseh Martin Sonka

Az időmérő edzés eredménye határozza meg, hogy ki-kivel csap össze az egyenes kieséses versenyben: a leggyorsabb a leglassabb pilótával, és így tovább.

27 darab saját videónk a Red Bull Air Race lejátszási listánkon

Martin Šonka azonban az első párharcból erőnyerőként máris továbbjutott (csak a legjobb nyolc között száll be a küzdelembe), mivel a német Matthias Dolderer egészségügyi okok miatt nem tudott részt venni az időmérő edzésen, így nem áll rajthoz a vasárnapi versenyen sem.

A Challenger Class kategóriában a képen látható címvédő német Florian Bergér 1:03.392 perccel végzett az első helyen, akit a lengyel Luke Czepiela (1:03.754) és a magyar színekben versenyző Daniel Genevey (1:04.204) követ.

Cseh Martin Sonka

Az időmérő edzések eredményei

Master Class:
1. Martin Šonka (CZE) 57.600, 2. Josihide Muroja (JPN) 57.632, 3. Petr Kopfstein (CZE) 57.872, 4. Matt Hall (AUS) 58.085, 5. Pete McLeod (CAN) 58.122, 6. Mika Brageot (FRA) 58.410, 7. Kirby Chambliss (USA) 58.441, 8. Ben Murphy (GBR) 58.970, 9. Juan Velarde (ESP) 59.228, 10. Cristian Bolton (CHI) 59.505, 11. François Le Vot (FRA) 59.839, 12. Nicolas Ivanoff (FRA) 1:00.141, 13. Michael Goulian (USA) DNF, 14. Matthias Dolderer (GER) DNS

Challenger Class:
1. Florian Bergér (GER) 1:03.392, 2. Luke Czepiela (POL) 1:03.754, 3. Daniel Genevey (HUN) 1:04.204, 4. Mélanie Astles (FRA) 1:04.301, 5. Baptiste Vignes (FRA) 1:06.227, 6. Kenny Chiang (CHN) 1:10.219

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »