FAI Hőlégballon Világbajnokság Szegeden szeptemberben, 120 versenyző nevezett rá

Lezárult a jelentkezés a szeptember 8-14. között Szegeden zajló 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságra. A ballonsport legnagyobb világversenyén összesen 120 hőlégballon-pilóta emelkedik majd a magasba a Tisza-parti város fölé. Rajtuk kívül további balloncsodák is beúsznak majd a látótérbe, versenyen kívüli bemutató repülésekkel örvendeztetve a nézőközönséget.

Harmincegy országból érkeznek versenyzők a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetésére szeptember elején, Szegedre. A jelentkezés a napokban zárult le, így már azt is tudjuk, hogy összesen 120 pilóta rajtol el a két edzőnap utáni, majd egy hétig tartó versenyen.

A szegedi VB Facebook oldala

A világ minden részéről érkező ballonosok listájából az is kiderül, hogy mennyire kortalan ez a sport. A szegedi megmérettetésen például a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával. David az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között. Ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is.

A szegedi hőlégballon VB hivatalos oldala

Érdekesség, hogy Bareford fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot. A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon.

Több női pilótát is találunk a nevezők között. Köztük a magyar pilótanő, Becz Rita, aki tavaly a női világbajnokságon a 11. helyen végzett Ausztráliában. Képünk róla.

A hőlégballonozás a nézők számára egy rendkívül látványos esemény, azonban a pilótáknak egy komoly technikai kihívás. A repülés során a versenyzők gyakran több, egymást követő feladatot kapnak. A sportág nemzetközi szövetségének – FAI, World Air Sports Federation – versenykézikönyve 20 különböző feladattípust tartalmaz, mely 3 csoportra osztható. Eszerint a feladatok közt lehet előre meghatározott célra történő precíziós repülés, de vannak olyan feladatok is, melyekben döntő a sebesség, az idő vagy a megtett távolság.

Izgalmas a verseny a levegőből belülről is, a szegedi VB-ről még előtte, alatta és utána is jelentkezni fogunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »