Új elektromos hajtású repülő hajó és hidroplán szigetek és fjordok között

Hawaii szigetek és a norvég fjordok között tervezik az első városközponti járataikat a fejlesztők. Maximum 300 kilométer egy töltéssel a repülési távolság. Arányos kicsinyitésű repülő modellek már igazolták az elképzelések életre valóságát.

Összeállítottam egy videót a REGENT Viceroy kaliforniai tengeri vitorlázórepülőgépről.

Annyi az újítás, hogy nem párnahatást használnak a vízből való felszállásra. Először vízi szárnyakkal emelik fel a hajót, ami ma már sok helyütt általános fejlesztési irány. Majd ebből lendülnek ki folyamatos alacsony víz feletti repülésre. A vízi szárnyat pedig utána behúzzák, mint a futóművet.

Kiemelném, a Japán nemzeti légitársaság a cégben a nagybefektető, az állam egyik szenátora pedig támogatja a fejlesztést.

Terveznek 100 személyes repülő hajót is ezzel a technológiával. Kíváncsi vagyok, képes lesz-e arra, amire az 50 tonnás japán óriás. A ShinMaywa US-2 300 méter vízhosszon szinte kikapja a hidroplánt a tengerből. Íme egy korábbi videóm róla.

A norvégok nagyon belehúztak az elektromos hajtás elterjesztésébe minden közlekedési területen. Így nem csoda, hogy ELfly nevű start-up közel egymillió dollár támogatást kapott a kormánytól egy kilenc személyes hidroplán kifejlesztésére. Az EL az alapító személy monogramja.

Semmi extra, hagyományos hajótest, a szárnyakon két toló légcsavaros villanymotor. A hajótestet most egy kutatóintézet „vizcsatornájában” áramvonalasítják. Utána jön majd a szélcsatorna.

A ByFly egy tized arányú hidroplán modell repüléséről a cég videója.

Az általam is örökösen elismételt előnyök jönnek elő. Nem kell kibumlizni a reptérre, ott elszenvedni a hosszú várakozásba oltott biztonsági ellenőrzéseket. 20 perccel korábban elég a városközponti kikötőbe odaérni. 250 km/h sebességgel nagyjából ennyi távolság repülésére lesz majd képes a modell, kb. öt év múlva már hálózatba állítják.

Bölcsen választottak a hagyományos és évtizedek óta jól bevált formákat. 2017-ban szintén egy norvég csapat tartott Friedrichshafenben világpremiert egy vízcsepp alakú szuper elegáns elektromos hajtású hidroplán modellel, még a földön.

Tágas volt, modern avionatikával, benne dzsojsztikkal, remek kilátással, nekem elhitetitek, hiszen ültem benne. Betonról sikerült nekik két év múlva felemelni, de vízről egyelőre sajnos nem. Talán majd ha lesznek erősebb villanymotorok és kisebb, de nagyobb kapacitású aksik.

Forrás a cégek oldalai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »