Wizz Air kontra Ryanair: melyik Magyarország legnagyobb légitársasága?

Tegnap újra Budapesten járt Michael O’Leary Ryanair vezér. Most nem nevezte tökfejnek a magyar minisztert, sőt megdicsérte a kormányt, hogy fellépett a kerületi utasadóval szemben.

Az idei nyári szezonra 56 uticélt jelentett be Budapestről, köztük egy újat Belfastba és néhány járatsűrítést. Marad a 8 gépes bázisflotta, de kettőt majd kicserél a csak neki gyártott, 197 székre növelt Boeing 737 MAX 8200-ra.

A vezér idén nyárra heti 500 járatot, éves szinten 4 millió utast tervez Magyarországon. Kérdésre az is kiderült, hogy továbbra sem tartja vonzónak a Ryanair a két vidéki magyar nemzetközi repülőteret, marad csak Budapesten.

O’Leary szokás szerint a fotósoknak elbalettozott az 56 járatos táblácskával és tovább csipkedte a Wizz Airt. Többször mondta, hogy a nyári programmal a Ryanair lett Magyarország – és Budapest – első számú légitársasága. És nem viccelt, mint annak idején, amikor a Malév csődje után a budapesti bázisnyitására saját álarcában küldött bikinis légikisasszonyokat.

Természetesen a Wizz Air felvette a képletesen elé dobott kesztyűt, bár a versenytársat nem nevesítette. Alighogy eljött Aranka a sajtótájékoztatóról, az MTI-nél megjelent a Wizz Air közleménye.

Ebből most csak arra utalok, ami összemérhető a Magyarországi piacból régóta kiemelkedő két diszkont légitársaság között.

A Wizz Air budapesti bázisán a 12 darab repülőgépét már lecserélte a legmodernebb és 230 székes Airbus A321neo típusra. Ehhez még hoz nyáron egy újat, plusz Debrecenben is van-volt 2 kisebb Airbus.

A Wizz Air a nyári szezonra 64 útvonalat jelentett be. Hetet ismerünk Debrecenből, igy a budapesti nyári útvonalak száma is eggyel többnek tűnik a Ryannél.

A Wizz Air több mint 4,8 millió utast tervez Magyarországon erre az évre. Nemrég a debreceni repülőtér új vezetője azt nyilatkozta, hogy a tavalyi 250 ezres utasforgalmat a pandémia előtti évi 600 ezres utasszámra 2025-re tervezik elérni. Nemcsak a Wizz repül Debrecenből, így a ki nem mondott budapesti utasszámban is többnek tűnik az ide terves Ryan 4 milliós számánál.

A Wizz Air MTI-is kijelentését, miszerint ő Magyarország piacvezető légitársasága jobban igazolják a számok.

Nekünk utasoknak ez a verseny remek, bár nem Magyarország a fő versenypálya a két légitársaság csoport között. Bár azt se feledjük, hogy egyelőre nem egy súlycsoport a két légitársaság, noha a Wizz Air is nemrég 500 gépes társasággá definiálta magát az évtized végére.

A Ryanair 36, a Wizz Air 19 éves légitársasági csoport 4-4 légitársasággal. Utóbbi tavaly több mint 40 millió utast szállított két számjegyű növekedés mellett, míg a Ryan Európa legnagyobb légitársasága több mint évi 160 millió utassal. Mindketten nyereségesek.

Michael O’Leary-t nemrég újabb négy évre, 2028-ig nevezték ki vezérigazgatónak a csoport élére. 225 milliós évi utasszámot vállalt megfelelő nyereséggel, hozzá számára eddig soha nem látott bónusszal. Ha azt nem hozza, akkor marad az alapfizetése.

A vezér a sajtótájékoztatón finoman megpendítette, mehetne a magyar utasszám évi 6 millióig is, ha az a fránya extraprofit adó nem lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »