Zamárdi lesz a balatoni helyszíne a Red Bull Air Race idei magyar futamának

Most már hivatalos, hogy Zamárdi lesz a helyszíne a balatoni magyar futamnak a korábban kitűzött 2019 július 14-15 közötti időpontban, jelentette be Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője ma Salzburgban.

Hirdetés

A vájtfülüek már egy hete tudhatják ezt, amikor Besenyei Péter egy balatoni portálnak nyilatkozva kissé elszólta magát, hogy a boxutca Siófok-Kiliti repülőterén lesz.

Én szívesebben láttam volna a futamot Keszhelyen, de komolyabban belegondolva Zamárdi nagyobb eséllyel indult. Budapesten az önkormányzat az őslakosokra hivatkozva szabadult a versenytől. Zamárdi viszont évek óta jól kijön a Balaton Sound rendezvényből, az önkormányzat a bevételből csinosítja a várost, a környező vállalkozásoknak is jó a felhajtás, több éve működik a zajjal és tömeggel járó hasonló rendezvény.

Szerdától vasárnapig tartó Balaton Sound jó buli mellé most jön a következő héten egy hosszabbítás, egy hasonló második, egy repülős világverseny. Ami nem lesz olyan zajos, mint a Sound, bár szerintem az érdeklődő tömeg nagyobb lesz. Végül Budapest közelsége verhetetlen, autópályán és vonaton sem több a távolság, mint egy jó óra.

Csákovics Gyula Zamárdi város polgármestere így üdvözölte a döntést:

A Red Bull Air Race világszínvonalú nemzetközi esemény, így nagy örömmel biztosítunk helyszínt a 2019-es magyar futamnak. A gyorsaságot és precíz repülési technikát ötvöző verseny mellett egész hétvégén változatos programokat kínálunk a család összes tagjának. Zamárdi közel másfél évtizedes tapasztalattal bír a nagyszabású rendezvények koordinálása terén, és a város adottságai tökéletesen alkalmasak a Red Bull Air Race megrendezésére. A környezet és a gyönyörű látkép méltó lesz a verseny színvonalához, amely óriási hírverést jelent majd a településnek és az egész balatoni régiónak.

Pár éve jártam kora tavasszal kissé szeles időben azon a szépen rendezett és hosszú Zamárdi Balaton parton, amely előtt állítják fel majd a balatoni pályát.

2019-es Red Bull Air Race versenynaptár

1. Február 8-9.: Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
2. Időpont hamarosan Európa
3. Június 15-16.: Kazany, Oroszország
4. Július 13-14.: Balaton, Magyarország
5. Szeptember 7-8.: Csiba, Japán
6. Időpont hamarosan Ázsia
7. Október 19-20.: Indianapolis, Egyesült Államok
8. November 8-9.: Szaúd-Arábia

A címképet két éve készítettem, amikor a portói Red Bull Air Race futamról hazafelé repülve megcsodálhattam végig a Balatont. A hajtómű alatt a Tihanyi félsziget, szemben a parton Zamárdi. Akkor nem gondoltam volna, hogy idén nyáron Zamárdiban lesz a magyar futam.

Nem győzőm ismételni, remélem, hogy a Red Bull megtiszteli a magyar közönséget azzal, hogy elhozza Red Bull Cessna 208 hidroplánját a Balaton vizére, úgy mint a képemen láthatóan a St. Wolfgang tóra sokszor. A kétéltű hidroplán akár arra is alkalmas, hogy a ferihegyi repülőtérről VIP vendégeket hozzon a rendezvényre, a Red Bull hidroplán pilótáinak nem okozhat gondot a leszállás a Balaton selymes vizén felállított kapuk közé.

Forrás: Red Bull Air Race, fotók Repülni JÓ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »