Megduplázódik a heti repülőgép járatok száma Kína és Magyarország között

Új légügyi megállapodást kötött Magyarország és Kína, amelynek nyomán a jövőben akár kétszeresére, heti 42-re is nőhet a két ország között üzemelő járatok száma – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai városban, Ningbóban.

A tárcavezető a Kína-Közép-Európa kereskedelmi kiállításon üdvözölte, hogy az eddigi 21 helyett hetente immár 42 járat közlekedhet ezentúl Kína és Magyarország között, ami vonatkozik a személy- és a teherszállításra is.

A Magyarország és Kína közötti gazdasági-kereskedelmi együttműködés rekordokat dönt, szükség van az áruszállítások felgyorsítására. Már most is a kínai teherszállítások közép-európai belépési pontja Magyarország – mutatott rá.


A magyar kormány Airbus A330 tehergépe hetente háromszor repül Kínába. Régebbi festéssel ajánlom még hozzá a repülőgépről két videómat. Az egyik a minden idők legnagyobb magyar repülőgépének bemutatása, a másik pedig a cargo Airbus vakcinaszállítási rekordjáról szól.

Számos cargojárat közlekedik a két ország között, ezek száma az elkövetkezendő időszakban tovább fog nőni. És a jelenlegi négy kínai városhoz még kettőt a kínaiak hozzá fognak adni, ahonnan közvetlen légi járattal majd el lehet érni Budapestet, illetve ennek a jogi lehetőségét biztosítják, és onnan kezdve már a légitársaságokon múlik ennek a kihasználása – tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte: a keddi ningbói Kína-Közép-Európa kereskedelmi kiállításon tárgyalnak majd arról, hogy új légitársaságok új desztinációkkal jelenjenek meg a magyar piacon. A miniszter arra is kitért, hogy egyeztetésein a felek egyetértettek a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének, a 2025-ös céldátum tartásának fontosságában is.

Ez a beruházás hozzá fog járulni ahhoz, hogy a görögországi kikötőkbe behajózott, egyre növekvő mennyiségű kínai áru Magyarországon keresztül jusson majd el Európa északi és nyugati pontjaira – mondta a miniszter.

Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium és Szijjártó Péter miniszter hivatalos Facebook oldala.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »