Red Bull Air Race Balaton, közel 400 km/h sebességgel a magyar tenger selymes vize felett

Sebesség, precizitás és ügyesség tökéletes kombinációja a Red Bull Air Race. A légi motorsport sorozat versenyzői idén 13. alkalommal zúgnak el felettünk, és az izgalmakat csak tovább fokozza, hogy az ikonikus budapesti helyszínt tóparti panorámára cseréli a verseny. Július 13-án és 14-én Zamárdi látja vendégül a bajnokság szereplőit, akik most először mérhetik össze erejüket a magyar tenger hullámai felett. A világ elitpilótáinak kiélezett küzdelme közel 13 éve tart, ami immár történelem.

A 2003-ban alakult Red Bull Air Race a világ legfejlettebb légi motorsport sorozata, amely az eltelt évek alatt több, mint 90 futamot rendezett a világ öt kontinensén. Magyarország mindig is kiemelt szerepet töltött be verseny történelmében, nem véletlen, hogy a sportág bölcsőjének hívják. A formátum megalkotásában a legendás magyar pilóta, Besenyei Péter vállalt oroszlánrészt, Budapest pedig a kezdetektől fogva szerepelt a sorozat helyszínei között. A műrepülő pilóta szaktudásával és tapasztalatával segített a koncepció kialakításában, végül 2003-ban meg is nyerte az első világbajnokságot. Így emlékszik vissza videónkban:

Több éves kihagyás után Budapest, a pilóták és a rajongók kedvenc helyszíne 2015-ben újra bekerült a versenynaptárba. Az előző évet bravúros szerepléssel Bonhomme nyerte, ám a 2015-ös szezon végén nem csak ő, de legendás versenytársa, Besenyei Péter is visszavonulását jelentette be. Ezt követően a sportág keresztapja, Besenyei Péter a Red Bull Air Race edzőtáboraiban vállalt szerepet.

2016 és 2018 között a verseny három pilótája emelkedett ki az élbolyból. Világbajnoki címet szerzett a német Matthias Dolderer, majd a japán Yoshi Muroya és a cseh Martin Šonka.


Épül a pálya Zamárdiban

Az idei versenysorozat harmadik fordulóján, Zamárdiban a pilóták már semmit nem bíznak a véletlenre, hiszen a japán finálé előtti utolsó futamon minden pont számít. Július 13-án kerül sor a Master Class időmérő köreire, ahol a pilóták a pole pozíció megszerzése mellett az első három helyért járó plusz pontokért is versengenek.

Július 14-én vasárnap, a Master Class versenynapján a pilóták három körben versenyeznek a 25 méter magas pilonokkal kialakított pályán, hogy végül közülük egyvalaki a pódium legmagasabb fokáról búcsúzzon Magyarországtól. Az idei évben a Red Bull Air Race legnépszerűbb pilótáinak összecsapása folytatódik a Balaton partján: a 2017-es japán világbajnok Yoshi Muroya, a cseh címvédő Martin Šonka és az ausztrál Matt Hall is az utolsó Red Bull Air Race világbajnoki címét jelentő pontokért repül majd.

Címképen épül a boxutca Szentkirályszabadján, két fotó Matthias Dolderer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »