Űrverseny milliárdosok között, Jeff Bezos előre tört
Folytatódik és egyre izgalmasabbá válik az űrverseny milliárdosok között. Talán Jeff Bezos Amazon.com vezér küld még idén embert az űr aljára a Blue Origin fürdőkályhaszerű űrhajójával?
Pár hete Jeff Bezos – címképen – a New Shapperd sorozat nyolcadik kísérletére elérte az űr alját, ami mindenki által elfogadottan 100 kilométer magasan a magyar tudósról elnevezett Kármán vonal. A Blue Origin 107 kilométer magasságnál állt meg egy pillanatra.
Az újdonság az egészben az űrkabin, amit Bezos csapata panoráma ablakokkal látott el, méretük is impozáns, a lábból való átváltás miatt körülbelül 80 centiméter széles és 110 centiméter magas. Az űrkabin felvitte a Skywalker nevű félrobot próbabábút, akin tesztelték az egész utat. Kár, hogy nem tettek mellé egy csinos Skywalkerin-t, aki meg a súlytalanság néhány percében repkedhetett volna ott a kabinban. De ami késik, nem múlik, az első emberes repülés előtt biztos lesz majd ilyen is.
Belülről így néz ki a tokkal-vonóval 11 percig tartó repülés, a csúcspont körül a látvány biztos megér jó néhány tízezer dollárt. Aki kívülről is érdekel az űrhajó útja, az itt nézheti meg róla az eredeti videót. Egyelőre csak a rakáta jön vissza a lábára, az űrkabin pedig még ejtőernyőzik, de mind a kettő újrafelhasználható.
A mostani helyzet szerint a verseny fokozódik, az első ember felküldése nagy kihívás mind a három milliárdosnak. Szerintem most Jeff Bezos csipetnyit előrébb van, mint Elon Musk a SpaceX 7 fős kabinnal. Aztán lehet, hogy a surranópályán a nagy sportember Sir Richard Branson Holly lányával megelőzi őket, a képen éppen benéznek az épülő űrhajóba. Egyedül az angol lord deklarálta, hogy ő fog a családjával először utazni a Virgin Galactic űrhajóján.
Forrás: Blue Origin és Jeff Bezos Twitter